Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Budapest
Eső, havas eső és hó is érkezik

Eső, havas eső és hó is érkezik

Kedden reggel, délelőtt a napos idő mellett felhőátvonulásokra készülhetünk, délután azonban északnyugat felől többfelé megnövekszik a felhőzet, és a délután második felétől egyre nagyobb területen fordulhat elő kisebb eső, havas eső, havazás. Kezdetben az északnyugati, délután a délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalra 0 és -9 fok közé hűlhet a levegő, majd napközben 2-7 fokot mérhetünk.

Szerdán kezdetben az északkeleti országrészben lehetnek naposabb időszakok, máshol borongós időre számíthatunk, délután pedig ennek a fordítottját tapasztalhatjuk. Csak elszórtan fordulhat elő átmenetileg gyenge eső. Az élénk, helyenként erős nyugati-délnyugati szélben 5-13 fokra van kilátás.

Csütörtökön sokfelé számíthatunk esőre, többfelé jelentősebb mennyiségű csapadék is hullhat. A kissé szeles időben 6-13 fokot mérhetünk a kora délutáni órákban, délen számíthatunk a magasabb csúcsértékekre.

Pénteken egyre többfelé süthet ki a nap, de keleten, délkeleten tartósabban felhős maradhat az idő, itt a nap első felében helyenként kisebb eső, havas eső is előfordulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben 2-6 fokra van kilátás. Szombaton sok felhőre, kevés napsütésre számíthatunk számottevő csapadék nélkül. A fagyos reggelt követően délután 1-5 fokot mérhetünk.
Kiadta: Berceli Balázs (tegnap 19:24)

Hirdetés
Legfrissebb hírek
Hirdetés
Mit vegyek fel holnap? Meleg, réteges öltözet, esernyő
Meleg, réteges öltözet, esernyő
Hirdetés
30 K
5
-2
jeles nap
1 Sz
8
3
2 Cs
8
5
3 P
4
1
4 Sz
3
-6
5 V
2
-4
jeles nap
6 H
2
-2
jeles nap
7 K
2
-4
8 Sz
2
-5
9 Cs
3
-4
10 P
3
-3
11 Sz
4
-3
12 V
4
-2
jeles nap
13 H
5
-2
jeles nap
14 K
4
-3
15 Sz
3
0
16 Cs
4
-1
17 P
2
-3
18 Sz
2
-3
19 V
2
-2
jeles nap
20 H
1
-3
21 K
3
-2
jeles nap
Hirdetés

Hójelentés

Bánkút 2 cm
Dobogókő -
Eplény -
Kékestető -
Mátraszentistván -
NHH -
Sátoraljaújhely -
Visegrád -

Északon havazhat

Kedden délután, este az északi tájakon számíthatunk havazásra, a legtöbb hó a hegyekben hullhat.

Hirdetés

Orvosmeteorológia

Kedden melegfronti hatás várható, emiatt az érzékenyek körében migrén, tompaság, álmosság, dekoncentráltság és fáradékonyság is jelentkezhet. Ugyanakkor vérnyomás-ingadozás, gyulladásos panaszok, szédülés, rosszullét is előfordulhat.

A szeles időben tovább fokozódhatnak a migrénes panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.

A hideg hajnali órákban ugyanakkor előfordulhatnak kopásos eredetű ízületi panaszok is.

Könnyen megfázhatunk, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, figyeljünk a megfelelő vitamin-utánpótlásra!

Közlekedésmeteorológia

Kedden a délután második felétől északnyugat felől egyre nagyobb területen fordulhat elő kisebb eső, havas eső, havazás, így egyre többfelé kell számítani vizes, csúszós, északon helyenként latyakos, hókásás, a hegyekben akár havas utakra is. Kezdetben az északnyugati, délután a délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős lökések, melyek jelentősebb mértékben csökkenthetik a járművek menetstabilitását.

A havazással érintett szeles tájakon pedig jelentősen romolhat a látástávolság is.

A nap első felében még sok napsütésre számíthatunk, így ekkor érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk óvatosan, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet