Szerdán napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a térségben. Elszórtan egy-egy futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Többfelé lesz élénk az északnyugati szél, de záporok, zivatarok környezetében erős széllökésekre is számítani kell. Hajnalban 9, délután pedig 18 fok körül alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön az ország nagy része fölött erősen megnövekszik a felhőzet. Kezdetben számottevő csapadék nem várható, majd délután, este északnyugat felől egy hidegfront hatására több tájegységünkön is kialakulhatnak záporok, délnyugaton zivatarokra is van esély. Sokfelé lesz élénk, helyenként erős nyugati, délnyugati szél, mely a délután második felétől egyre több helyen fordul majd északnyugatira. Kora reggelre 1 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, azokon a hidegre hajlamos helyeken mérhetünk majd fagypont közeli minimumokat, ahol kevés felhő lesz az égen. Napközben 17-23 fokot mérhetünk.
Pénteken a napsütést több-kevesebb felhő zavarhatja meg, de csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északnyugati szél. Hajnalra helyenként pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul, majd délutánra 17 és 23 fok közé melegszik a levegő.
Szombaton sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék nem várható. Csak kevés helyen kísérhetik élénk lökések a déli, délnyugati szelet. Hajnalban 2 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk. A délutáni órákban 18-24 fokra van kilátás.
A lehűlés mérsékelte a parlagfű pollenkoncentrációját, ami azonban még mindig sokfelé magas.
A következő napokban a pollenterhelés közepes-magas szinten való stagnálása várható.
Helyenként - elsősorban a Tiszántúlon - még erős tüneteket okozó, nagyon magas koncentráció is előfordulhat.
A lágyszárú allergének közül alacsony koncentrációban vannak jelen a levegőben a pázsitfűfélék, a csalánfélék, az útifű, a kenderfélék, a libatopfélék, az üröm, valamint a rézgyom és a szerbtövis pollenszemei.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan magas-nagyon magas, míg az Epicoccumé magas szintet ér el.
Szerdán időjárási front nem lesz felettünk, de a hidegebb idő miatt az érzékenyek körében hidegfronti jellegű tünetek még jelentkezhetnek.
Fejfájás, keringési panaszok, vérnyomásproblémák és kopásos eredetű ízületi bántalmak léphetnek fel, valamint felerősödhetnek a görcsös panaszok is.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység és nyugtalanság is előfordulhat.
Továbbra is érdemes ügyelni a megfelelő folyadékbevitelre, a hűvös reggeli órákban pedig a réteges öltözködésre.
Szerdán az ország nagy részén csapadék nem várható, így a legtöbb helyen száraz utakra számíthatnak a közlekedők, viszont elszórtan északon, északkeleten és keleten egy-egy futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat, emiatt ezeken a tájakon átmenetileg egyes útszakaszok vizesek, csúszósak lehetnek.
A záporokban, zivatarokban hirtelen jelentősen romolhatnak a látási viszonyok.
Sokfelé lesz élénk, helyenként erős az északnyugati szél, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása.
A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.
Vezessünk körültekintően, tartsunk megfelelő követési távolságot.
Balesetmentes közlekedést kívánunk.
Szerdán napos-gomolyfelhős időre számíthatunk a tó térségében. Említésre méltó csapadék sehol sem várható. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északnyugati szél. Hajnalban 8-11, délután pedig 18-20 fok körül alakul a hőmérséklet.
Részletes előrejelzésSzerdán többnyire napos idő várható az Adria térségében, számottevő csapadék sehol sem valószínű. Többfelé lesz élénk, néhol erős a légmozgás. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.
Részletes előrejelzés