rendőrség elővigyázatosságból már meg kellett kérje a legnagyobb kockázatnak kitett helyen a lakókat, hogy elhagyják a házaikat.
Az önkormányzat minden rendelkezésére álló eszközzel segíti az oltást.
A városban lévő nagyvállalatoknak is van tűzoltó-kapacitása, az ő segítségüket is kértük a tűzoltóság számára.
Amint továbbiakat tudok, jelentkezem, elindultam a helyszínre. Írja Cser Palkovics András polgármester
tűzoltók még mindig a lángok megfékezésén dolgoznak. Időközben ötösre emelték fel a riasztási fokozatot. A munkát nehezíti, hogy a területen folyamatosan fordul a széljárás, az aszályban kiszáradt aljnövényzet pedig pillanatok alatt lángra kap. Helyszíni tudósítónk szerint nem ritkák a több méter magas lángoszlopok, melyek már a közeli mezőgazdasági épületeket is veszélyeztetik. Úgy tudjuk állatokat is kellett menteni és több bála is lángra kapott. A helyszínen székesfehérvári, pétfürdői, pusztaszabolcsi, sárbogárdi, veszprémi, érdi, tatabányai és kisbéri hivatásos, valamint seregélyesi és lajoskomáromi önkéntes tűzoltók dolgoznak.
Hozzászólás törlése
A hozzászólásod visszaállítására annak törlése után nincs lehetőség. Valóban törölni szeretnéd a hozzászólásodat?