A Bükk erdeiben az eső egész nap kitartott, puhán verte a leveleket, és mély, földillatú csendet hagyott maga után. A Nap csak a nap végén bukkant elő, rövid időre aranyfénnyel vonta be az erdőt – mintha emlékeztetni akarna valamire. Emlékeztetni arra a régi október 23-ára, 1956-ra, amikor Magyarországon hasonlóan enyhe, meleg idő volt – eső nélkül, derűs ég alatt. Az emberek akkor a tavasz reményét érezték az ősz közepén. Most, évtizedekkel később, az esőben járva a Bükkben, ugyanaz a melegség él tovább: a szabadság, az összetartozás és az újrakezdés csendes emléke.