

Ragyogó háromszöget láthatunk az égen az augusztus 20-ai pirkadat előtt
A holdsarló, a Jupiter és a Vénusz hármasát figyelhetjük meg.
Akik augusztus 20-án nagyon korán kelnek, vagy épp le sem feküdnek még 19-ét követően, azok egy viszonylag laza, de látványos hármas együttállást figyelhetnek meg. A Jupiter, a Vénusz és a holdsarló hármasa ragyog majd a keleti horizont felett - olvasható az Ng.24.hu oldalán. A Jupiter a 11%-os megvilágítottságú Holdtól jobbra, nagyjából 4,5 fokos látszólagos távolságra lesz megfigyelhető, égi kísérőnk alatt pedig 5,5 fokos távolságra a Vénusz fog ragyogni.
A háromszöget alkotó hármas minden tagja augusztus 20-án hajnali 3 óra után kerül az északkeleti horizont fölé, majd napkeltéig megfigyelhetjük őket, ahogy egyre magasabbra kúsznak a keleti égbolton. Ezen az éjjelen, hajnalon alig lesz felhő hazánk fölött, így mindenhonnan láthatjuk majd ezt a csodás égi háromszöget.

Augusztus 21-én a napkelte előtti órákban már sokfelé felhősebb időben lesz részünk, így ekkor már kisebb eséllyel pillanthatjuk meg az égitesteket. A csütörtöki pirkadat előtt a Jupiter lesz a legmagasabban, alatt kissé balra, 8 fokos látszólagos távolságra fog elhelyezkedi a Vénusz. A Vénusz alatt szintén balra, szintén 8 fokos távolságra lesz látható a már csak 5,1%-os megvilágítottságú Hold. Mielőtt világosodni kezdene, a Hold alatt a Merkúr is felbukkan majd a keleti horizonton.
Borítókép: Kövesi Péter
Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.