Csütörtökön eleinte számíthatunk napos időszakokra, majd délután északnyugat felől egy hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen az eső is eleredhet. Nagy mennyiség nem várható, a legtöbb helyen csak 1-2 milliméter csapadék hullhat. A délnyugati, majd nyugati szél sokfelé élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet délután 16 fok körül alakul.
Pénteken a napsütést felhőátvonulások zavarják meg, melyekből csak néhol, főként a Dunától keletre alakulhat ki rövid zápor. A Dunántúlon még sokfelé lesz élénk, erős az északi-északnyugati szél. Kora reggel 3-11, délután 16-21 fokot mérhetünk.
Szombaton időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, de csapadék nem várható. A légmozgás nem lesz jelentős. Hajnalban többfelé alakulhatnak ki pára-, ködfoltok. Hajnalban 2 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk. A délutáni órákban 19-24 fokra van kilátás.
Vasárnap a hűvös, helyenként párás, ködös reggelt követően napközben országszerte a napsütésé lesz a főszerep, csak fátyolfelhők és kevés gomolyfelhő jelenhetnek meg az égen. A délies szelet Sopron és a Fertő-tó környékén élénk lökések kísérhetik. Tovább melegszik a levegő, a legmelegebb délutáni órákban 21-26 fok várható.
A lehűlés mérsékelte a parlagfű pollenkoncentrációját, ami azonban még mindig sokfelé magas.
A következő napokban a pollenterhelés közepes-magas szinten való stagnálása várható.
A Tiszántúlon még erős tüneteket okozó, nagyon magas koncentráció is előfordulhat.
A lágyszárú allergének a pázsitfűfélék, a csalánfélék, valamint az üröm virágporának mennyisége országosan alacsony, helyenként még elérheti a közepes szintet.
Alacsony koncentrációban jelen vannak még a levegőben az útifű, a kenderfélék, a libatopfélék, valamint a rézgyom és a szerbtövis pollenszemei.
A kültéri allergén gombák közül az Alternaria spóraszáma országosan magas, míg az Epicoccumé közepes szintet ér el.
Pénteken nem várható számottevő fronthatás, de reggel a hidegebb tájakon felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok.
A többfelé szeles időben fejfájásos panaszok megjelenhetnek, valamint ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetünk.
Hétvégétől a magasban melegedés veszi kezdetét.
Továbbra is érdemes ügyelni a megfelelő folyadékbevitelre, a hűvös reggeli órákban pedig a réteges öltözködésre.
Pénteken az ország nagy részén száraz utakra készülhetünk, ám elsősorban hazánk keleti felén záporoktól vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozni lehet majd.
A Dunántúlon még sokfelé lesz élénk, erős az északi-északnyugati szél, amely csökkentheti a járművek menetstabilitását.
Vezessünk körültekintően, tartsunk megfelelő követési távolságot.
Balesetmentes közlekedést kívánunk.
Csütörtökön egy hidegfront hatására a délelőtti naposabb időszakokat követően északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet és esőre, záporokra is számítani kell, néhol egy-egy zivatar is kialakulhat. A nyugati, délnyugati szél délutántól északnyugatira fordul, élénk lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul, délután pár fokkal visszaesik.
Részletes előrejelzésCsütörtökön kezdetben napos, délután már felhősebb idő várható az Adria térségében, és Isztria környékén kisebb eső, zápor is kialakulhat. Éjjel egy hidegfront hatására egyre többfelé várható zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt, néhol élénk lesz a délnyugati szél. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között alakul
Részletes előrejelzés