

Vendége lesz a Holdnak vasárnap este
A Szaturnusz kerül látszólag közel égi kísérőnkhöz.
A vasárnapi hidegfront mögött a hét utolsó napján a délutáni órákban északnyugat, nyugat felől elkezdődik a felhőzet felszakadozása, így mire besötétedik, nyugaton, északnyugaton már láthatjuk a csillagos eget, persze azért még időnként felhők is megjelennek majd az égen. Az esti, éjszakai órákban pedig még nagyobb területen szakadozhat fel a felhőzet, leszámítva a keleti, délkeleti és déli tájainkat. Így október 5-én már sötétedés után érdemes lesz kémlelni az eget nyugaton, északnyugaton, a későbbi órákban pedig egyre többfelé az országban, ugyanis a Hold és a Szaturnusz együttállását láthatjuk az égen.

A Szaturnusz a Holdhoz képest balra, alacsonyabban lesz megfigyelhető este a keleti, délkeleti horizont fölött, látszólagos távolságuk az alkonyat elmúltával 4,5 fok lesz, de az éjszaka folyamán távolságuk csökkenni fog, pirkadat előtt már csak 3 fokra lesznek láthatóak egymástól a nyugati égbolton - olvasható az Ng.24.hu oldalán. Ezen az estén a Hold 97%-os megvilágítottságú lesz, emiatt a holdfény már zavaró hatással lehet a Szaturnusz megfigyelésében.
Borítókép: Lőrincz Edit
Időjárással kapcsolatban szívesen várjuk képeiteket, sztorijaitokat.