Pengeéles kontúrt hasított egy dupla szivárvány
Vakító napsütés világította meg a vészjóslóan sötét felhőket, majd a vihar után elképesztően éles szivárvány ragyogott.
Ragyogó, aranyszínű búzatábla vakított a nyári napsütésben, a háttérben viszont haragos viharfelhők vonultak villámokat szórva. Nem egy zivatar alakult ki a szombati hőségben, a déli határ közelében a nap végefelé pedig éles szivárványok szelidítették meg a vészjósló sötétséget.
A szelídebb kezdet után hamar elsötétült az ég a távolban, míg a fotós mögött vakított a nap. Várható volt így a szivárvány kialakulása, amiből végül dupla lett.
A zivatar mögötti esőcseppeken megtört és visszaverődött a napfény, így létrejött a főív. Ha a fény az esőcseppek belsejében nem egyszer, hanem kétszer verődik vissza, egy halványabb, külső, úgynevezett mellékív is megjelenik, és máris kész a dupla szivárvány. A másodlagos ívben a színek sorrendje mindig fordított. A két ív közötti sötétebb sávot pedig a felfedezője után Alexander-féle sötét sávnak nevezzük.
Az Alexander-féle sötét sáv egy látványos légköroptikai jelenség: ez a dupla szivárványok két íve (a belső főív és a külső mellékív) között elterülő, feltűnően sötétebb égboltszakasz. Az esőcseppek úgy szórják a fényt, hogy a főívből kilépő sugarak a szivárvány alatti/belüli égboltot világosítják meg (ezért olyan fényes a szivárvány belseje). A mellékívből kilépő sugarak pedig a második szivárvány feletti/kívüli részt teszik világosabbá.
Zivatarokból, hőzivatarokból ma sem lesz hiány, éjjel és kora reggel sem volt megállás a Tisza vonalában. A fülledt melegben többfelé kell készülni lassan mozgó cellákra, amiktől csak átmeneti felfrissülést várhatunk, mögöttük hamar visszamelegszik a levegő, és még füledtebb lehet.
