illusztráció illusztráció

Nyugat felől támadtak a hűsítő viharok

Valószínűleg az ország bármelyik részén örülnének most egy kis égi locsolásnak, de ezúttal északnyugatnak lehet a legnagyobb szerencséje.

Egy egészen hosszú

zivatarlánc alakult ki nyugati szomszédainknál,

amely most, pénteken délután 6 óra magasságában éppen hazánk felé tart. Ennek köszönhetően a kora esti, esti órákban elsősorban a Dunántúl északi és középső felén készülhetünk akár hevesebb eseményekre, illetve az északi és középső országrészben lehetnek még további cellák.

Nyugat felől támadnak a viharok

A viharokat jégeső, felhőszakadás, a légzuhatagokkal járó cellákat viharos széllökések kísérhetik. Jégesőre mondjuk senki sem vágyik, de véleményünk szerint egy kiadós esőnek bármelyik élőlény nagyon örülne ebben a forró időben. Ahogyan már korábban is jeleztük, az előzetes mérési eredmények alapján ugyanis biztos, hogy melegrekord született a mai napon is.

A nyugati határszélen egyébként már befelhősödött és a hőmérsékletek is visszaestek 3-4 fokkal.

Borítókép: Atcza

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés