Közelebb a tundra, mint gondolnánk
Jégkorszaki élővilág népesíti be a Szent Anna-tó szomszédságát. A Mohos-tőzegláp területén jártunk.
Az erdélyi Mohos-tőzegláp térségében ritka, jégkorszakból fennmaradt, kizárólag itt élő növényekkel találkozhatunk. A lápnak helyet adó kráterbe lépve igazi természeti kincs, Európa legdélebbi tundra foltja fogadja a látogatókat. Az ingoványos terület azonban nem veszélytelen, a belépés csak idegenvezetővel lehetséges. Szerkesztőségünk képes összefoglalója:
Kb. 35 ezer évvel ezelőtt a vulkáni tevékenység során a Csomád-hegység területén egy kirobbanó kráter maradványában, csapadékvízzel feltöltődve keletkezett az egykori Mohos-tó. Rá pár ezer évre a ma Szent Anna-tónak otthont adó ikerkráter is kitört, hatlamas robbanás kíséretében. A szomszédos Mohos-tavat csaknem teljesen feltöltötte valamint beborította a fiatalabb kráter kirobbanása során kiszóródó hamu és törmelékanyag. A napsütés hatására megkérgesedő felszínen tőzegmoha telepedett meg.
A tőzegmoha jelenti az egyedüli táptalajt az azóta kialakult különleges növényzet számára. A moharéteg néhol több méterig is lenyúlhat, máshol azonban mindössze pár 10 centiméter vastagságú.
A területre lépve alattunk alig pár tíz centire az eredeti tó felszíne található. A változó vastagságú növényzetre a bejárhatóság érdekében pallókat helyeztek ki. A turistaútvonalat az erre járó medvék nyomvonalán alakították ki, hiszen ez már biztonságosan elbírta az ösztönösen közlekedő állatot. A pallókon ugrálva az egész környezet beremeg, mozog a lábunk alatt. A fák tetején is látszik, ahogy az dobbantásunkból származó hullámzás megmozgatja a környezetünket. Az idegenvezető, a botját a mélybe könnyedén le tudja dugni, kiemelve mutatja nekünk, hogy azon semmiféle föld, csupán egy kis moha maradt. A lápot 1908-ban vízlevezető árkokkal kerítették be, hogy a hatalmas tőzegingoványban a környéken legelő szarvasmarhák ne süppedjenek el.
A talajt alkotó moha savas, tápanyagszegény élőhelyet biztosít a növényzetnek, így a láp területén azok alig nőnek. Utunk során túlnyomórészt törpenyírral és tundrafenyőkkel találkozhatunk. A fák évente mindössze 3-4 mm-rel lesznek magasabbak.
Egy-egy helyen a vízfelszín apró, ám több 10 méter mély tavacskákként, azaz tengerszemekként bukkan elő a növényzet közül. A víz itt is, mint mindenütt alattunk, rendkívül savas, 3,8-4 pH értékű, nagy élet nincs benne, legfeljebb egysejtűek ha akadnak.
A népszerű feketeáfonyán kívül sok ritka, jégkorszakból fennmaradt növénnyel találkozhatunk. Egyes fajok a sarkvidéki, azaz tundra éghajlatra jellemzők, és észak felé haladva is legközelebb csak Szibériában találhatók meg.
A mámorka például az áfonya szakasztott mása, azonban vigyázni kell vele, fogyasztása hallucinogén és hashajtó hatású.
Kép forrása: Pixabay
A harmatfű tápanyag híján rovarokkal nyer utánpótlást, leveleit összecsukva "hússal" táplálkozik.
A rozmaring hasonmása, a tőzegrozmaring is megtalálható a terület növényzetének színes palettáján. Ez a faj, konyhai párjával ellentétben halálosan mérgező, virágjából pedig cián nyerhető ki.
Kép forrása: Wikipedia
A területet 1980-ban fokozottan védetté nyilvánították. A helyszín egész évben látogatható, a megközelítésről és tudnivalókról a mohos.ro oldalon olvashatunk bővebben.
