Közel merészkedett egy aszteroida
Péntek este húzott el mellettünk egy aszteroida, tízszer közelebb volt, mint a kedden kilőtt űrautó.
Mindössze 70 ezer kilométerre, Venezuela felett suhant el péntek este 22 óra 29 perckor a 2018 CB nevű aszteroida, melyet
mindössze 5 napja fedeztek fel.
A potenciálisan veszélyes kisbolygók listáján szereplő, 15 és 40 méter közé becsült átmérőjű égitesttől a NASA szerint nem kell tartanunk, ugyanakkor ilyen közeli találkozó a szakemberek szerint évente csupán egy-két alkalommal fordul csak elő.
Bár 70 ezer kilométer elsőre soknak tűnhet, csillagászati léptékkel mérve nagyon kis távolság: mindössze ötöde a Hold távolságának és mára már kevesebb, mint tizede a kedd este kilőtt Tesla űrautó és utasa, Starman távolságának.
Négy napja a 2018 CC aszteroida haladt el a Föld mellett. Ez a 15-30 méteres átmérője alapján némileg kisebb, ugyanakkor e aszteroida is a Hold távolságának felére volt bolygónktól.
