Kemény pollenszezon jön
Július utolsó, augusztus első hetében kezdődik a parlagfűszezon, a tavalyinál erősebb pollenterhelés várható.
A tavalyi parlagfű szezonhoz képest idén erősebb pollenterhelésre kell számítanunk - írja az ÁNTSZ. A múlt év áprilisában beköszöntött száraz időjárás visszavetette a parlagfű fejlődését, így a 2013-as pollenkoncentráció az elmúlt 13 év második legalacsonyabb terhelése volt.
Idén azonban a viszonylag száraz telet csapadékosabb tavasz követte, és főként a parlagfű vegetatív fejlődésének időszakában, ezen belül is elsősorban májusban és júliusban sok eső esett. Ennek köszönhetően dúsan növekszik a parlagfű, a tavalyihoz képest több pollenre számíthatunk. Az ÁNTSZ kiemelte, hogy még nem késő a parlagfű kaszálása, a gyomirtás. A pollenmennyiségre vonatkozó előrejelzés a július végi, augusztusi időjárás függvényében még változhat.
Kép forrása: Wikipédia
Az allergiások is hamarosan tapasztalhatják az első tüneteket: orrfolyást, tüsszögést, torok- és szemviszketést, könnyezést. Az ÁNTSZ azt javasolja, hogy a betegek már most konzultáljanak a kezelőorvosukkal a szezont megelőző gyógyszerszedést illetően, hogy felkészítsék szervezetüket a várható allergén hatás mérséklésére.
A levegőben lévő pollenek mennyiségének alakulását hetente frissülő pollentérképünkön követhetik nyomon.
