

Fekete füstcsóva törte meg az ég kékjét Budapesten
A IV. kerületben keletkezett tűz vasárnap délután 3 óra előtt.
Ahogy szinte az egész országban, a fővárosban is ragyogóan kék az ég, viszont nem sokkal délután 3 óra előtt fekete füst kezdett felszállni, ami például a Budai Várnál található webkameránkon is jól látszott:
De születtek videók egészen közelről is:
A Katasztrófavédelem értesülései szerint ennek oka az a tűz volt, amely Budapest IV. kerületében, a Balzsam utca és az Újpalotai út közelében keletkezett. Vasúti talpfák égnek a sínek mellett, mintegy ötszáz négyzetméteren. A fővárosi hivatásos tűzoltók három vízsugárral oltották a lángokat.
Borítókép: Ennn fotója Rákospalotáról
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés