Fákat, felsővezetékeket tépett meg a szél
100 km/óra feletti lökések is voltak, elég huzatos napon vagyunk túl.
Kitombolta magát a szél, az elmúlt 24 órában a 80-90 km/órás lökések sem voltak ritkák, de az éjszaka folyamán Pécsett 100 km/óra feletti széllökést is mértünk, aminek meg is lett az eredménye: Baranyában helyenként fákat döntött, tépázott meg a szél.
A MÁVINFORM tájékoztatása szerint csütörtökről péntekre virradó éjszaka a szélviharban kidőlt egy fa, amely leszakította a felsővezetéket Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között, emiatt a dél-balatoni vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre kell számítaniuk.
Az eleinte déli, délnyugati szél a front érkezésével átfordult északnyugatira, nyugatira, pénteken délelőtt már a Duna vonalától keletre okozott viharos lökéseket.
Borítókép: Jakab Róbert