

Az ország kétharmadán fagyott szombat hajnalban
Az utolsó igazán hideg reggelen érte el legnagyobb területi kiterjedését a fagy, de a hidegrekordtól most messze voltunk.
Ugyan a 2013-ban Zabaron mért -9,3 foktól messze elmaradtunk és újabb szezonrekord sem született, a derült égbolt és a lecsendesedő légmozgás így is meghozta eredményét:
fagyos volt a hajnal az ország északnyugati kétharmadán.
A leghidegebb automatáink és észlelőink mérései alapján Kolontáron volt, ahol kicsivel -4,3 fok alá csökkent a hőmérséklet.

Sok helyen deres lett a táj és az autók szélvédőjéről is kapargatni lehetett a jeget a korán útnak indulóknak.



A felhősebb keleti, délkeleti tájak viszont mentesültek a korán jött fagyoktól, itt általában 4 és 7 fok közötti minimumokat mérhettünk.
Vasárnap hajnalban már sehol sem fog fagyni a sok felhőnek és csapadéknak köszönhetően, nyugat, északnyugat felől ugyanis megérkezik az Amy névre keresztelt viharciklon hosszan elnyúló hidegfrontja.
Borítókép: Tibike12 (Aggtelek)