betöltés...
hirdetés

Az év eddigi legmelegebb napját hozta el a húsvétvasárnap

Cséki Gergő
Frissítve:

Többfelé már egy póló, rövidnadrág is elegendő volt, nyugaton 25 fokig emelkedett a hőmérséklet. A korán jött nyár hamar elillan.

Az év eddigi legmelegebb napját hozta el húsvét első napja. A hidegfront előterében megerősödő délnyugati áramlással meleg légtömegek érkeztek fölénk, ennek köszönhettük a szinte kora nyáriasnak mondható értékeket. Különösen az ország nyugati részén többfelé megközelítette, illetve méréseink szerint nem egy helyen el is érte a legmagasabb hőmérséklet a 25 fokot, ami a nyárias nap küszöbértékét jelenti.

illusztráció
Az év eddigi legmelegebb napja
Hőmérsékleti maximumtérkép

Igaz, a HungaroMet hivatalos mérései szerint ma még éppen elmaradtunk ettől az értéktől, viszont a legmelegebb helyeken (Sárvár, Hegyeshalom) 24,5 fokig emelkedett a hőmérséklet. Vagyis hivatalosan még nem volt meg az első nyári nap 2026-ban.

Nos, a hirtelen jött kora nyár gyorsan elillan, az éjszaka második felében északnyugat felől hidegfront érkezik, mögötte napról napra csökkenni fog a hőmérséklet, legalábbis a hét közepéig biztosan.

Borítókép: Nagy Ildikó

Ezek is érdekelhetnek
Időkép
Helyzet:
Időkép
Időkép