A Hold, a Mars és a Fiastyúk együtt köszönt be szombat hajnalban
A legszebb látványban hajnali fél 4 körül lehetett részünk az északkeleti horizont felett.
Június 13-án a napkeltét megelőzően érdemes lesz az északkeleti ég alját kémlelni, ugyanis a Fiastyúk, a Hold és a Mars hármasát láthatjuk majd. Laza együttállást figyelhetünk meg ekkor. A vékony holdsarló szombat hajnalban keleten 2 óra 31 perckor, Budapesten 2 óra 42 perckor, nyugati határainknál pedig 2 óra 53 perckor kel fel — olvasható az Ng.24.hu oldalán. A Fiastyúk nagyjából 20 perccel követi majd a Holdat. Viszont sok időnk nem lesz a hármas megfigyelésére, ugyanis miután a Fiastyúk felbukkan az északkeleti horizonton, hamarosan pirkadni kezd.
Égi kísérőnk ezen a hajnalon 6,4%-os megvilágítottságú lesz, tőle jobbra, kicsit alacsonyabban kell majd keresni a Marsot. A Holdtól alacsonyabban, balra ragyognak majd fel a Fiastyúk csillagai. Mind a Mars, mind a Fiastyúk nagyjából 6 fokos látszólagos távolságra lesz a Holdtól. Hajnali 3 óra 15 perc és 3 óra 30 perc között lesznek a legszebbek az égitestek, ekkor körülbelül 5 fokos magasságban láthatjuk majd a hármast, ha a felhők is engedik, viszont a jelenlegi számítások szerint az ország több részéről is jó esély nyílik majd a megfigyelésükre.
Iratkozz fel Messenger csatornánkra, hogy elsők között értesülj a fontos időjárási hírekről.
Borítókép: Gyenes Dávid
