illusztráció illusztráció

Szerda délutántól záporok jönnek

Szerda délutántól egy gyenge hidegfront hoz záporokat, helyenként zivatarokat, csütörtökön többfelé várható csapadék.

illusztrációSzerdán napközben északnyugat felől megvastagszik a felhőzet egy gyenge hidegfront érkezése miatt, a nap második felétől pedig nyugaton, északnyugaton eső, zápor kialakulására kell számítani, de egy-egy zivatar is kialakulhat. Többfelé élénk, helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél, majd késő délutántól északnyugat felől északnyugatira fordul. Napközben 19 és 24 fok közé melegszik a levegő a front előtt. Éjszaka egyre többfelé számíthatunk további záporokra, esetleg zivatarok kialakulására.

Csütörtökön a záporokat helyenként égzengés kísérheti

Csütörtökön sok lesz felettünk a felhő, és kezdetben többfelé kell számítani kisebb eső, ismétlődő záporok kialakulására, napközben pedig elsősorban az északi, északkeleti tájakon az ég is illusztrációmegdörrenhet. Ugyanakkor napközben északnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A többfelé megélénkülő északnyugati szelet helyenként akár erős lökések is kísérhetik főként a Dunántúl északi felén. 1-2 fokkal ismét enyhébb lesz a hajnal, a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12 között alakul, a hidegfrontnak köszönhetően azonban pár fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, de a legtöbb helyen így is 17-22 fok közötti értékeket mérhetünk.

Pénteken ismét szárazabb, naposabb időben bízhatunk, mérséklődik a légmozgás is, a nappali felmelegedés pedig fokozódik, 21-25°C közé melegedhet a levegő.

Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket nyomon követhetik ITT.

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés