illusztráció illusztráció

Megpróbáltunk tojást sütni a forró homokon

Érdekes kísérletet hajtottunk végre a forró homokban Fülöpháza mellett csütörtökön.

A forró csütörtöki napon ellátogattunk Fülöpháza mellé, ahol a legnagyobb magyarországi homokbuckák találhatóak. Látogatásunk célja az volt, hogy kipróbáljuk,

hogy valóban meg lehet-e sütni egy tojást a felforrósodott homok segítségével?

Bízva a kísérlet sikerességében vittünk magunkkal még némi paradicsomot és uborkát is, hogy a tojás mellé legyen még más is, amennyiben fogyasztásra alkalmassá válna a sütést követően.

illusztráció

illusztráció

illusztráció

A levegő hőmérséklete 37-38°C fok körül volt. A hőkamerás felvételeken viszont jól látszik, hogy

a homok felszíne 50°C fölé melegedett ott, ahol szinte merőlegesen sütötte a nap.

Az általunk vitt tárgyakról és alapanyagokról is készítettünk hőkamerás felvételt, majd a homokba kihelyezett serpenyő felmelegedését követtük figyelemmel. A homokba kitett, napsütötte serpenyőnk 50°C fok fölé hevült,

egyes részein az 56°C-ot is elérte a hőmérséklet.

illusztráció

illusztráció

illusztráció

Ezt követően megkezdtük a kísérletet. Beleütöttük a tojást a serpenyőnkbe, bízva abban, hogy finom ebédünk lesz. Ekkor viszont azt tapasztaltuk, - ahogy az a hőkamerás felvételek alapján is megfigyelhető, - hogy hiába forrósodik fel a serpenyő, amint belekerül a tojás, az "kvázi tükörként" viselkedik, visszaveri a fényt és a beérkező sugarakat, így lehűti a serpenyő közepét, főleg a sárgáját. Gyakorlatilag a fehérje széle sül csak meg, mert ott 40-41°C felett tud maradni a serpenyő hőmérséklete, de a sárgája csak 35-36 fokot tart belül, legalábbis a közepe, ami nem elég magas hőmérséklet a tükörtojás elkészítéséhez.

Ugyanakkor a szeles idő sem kedvezett a kísérletnek, mert egyrészt folyamatosan átkeveredett a légréteg emiatt, így nem tudott még nagyobb mértékben felforrósodni a talajközeli légréteg, ami jobban segítségünkre lehetett volna egy sikeres kísérlet elvégzésében, másrészt pedig a tojásunk is ropogóssá vált a szél által a serpenyőbe hordott homokszemek miatt.

Így arra az eredménye jutottunk, hogy nem lehet tökéletes tükörtojást sütni olyan homokon sem, ami már 50°C fölé melegedett.

A kísérletet és annak tapasztalatait az alábbi képek is alátámasztják:

illusztráció

illusztráció

illusztráció

illusztráció

illusztráció

illusztráció

Szerkesztőségünk felvételei

Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés